Test és Lélek együtt él

Lelkünk lenyomatait hordja testünk és testünk állapotával éppúgy befolyásoljuk közérzetünket, mint fordítva. A törékenység elfogadása az egyik legnagyobb kihívás önmagunkkal szemben, hiszen a teljességre és az önmegvalósításra irányuló életünkben felmerülő fizikai vagy lelki gátak elismerése korunk tökéletes világában tabu témának számít. A tudatossághoz hozzá tartozik, hogy felismerjük egyéni adottságainkat, önmagunk korlátait vagy akár sebeink üzeneteit és megtapasztalhassuk saját elménk, testünk, erőnk biztosította lehetőségeket.

Szakemberként célom, hogy segíthessek Önnek, hogy megtalálja a megfelelő utat, saját erejéből, saját kezébe vehesse életének irányítását, merítsen erőforrásaiból, nehezebb helyzetekben adaptívan alkalmazkodni tudjon, hogy a lehető legtöbbet hozza ki magából.

Táplálkozás

A táplálkozási tanácsadás a testi erőnlétet támogató étkezési javaslatokat tartalmaz, mely figyelembe veszi az élelmiszer-tudomány és technológia, táplálkozás-egészségügy, az ételkészítési technológiák, táplálkozástudomány és táplálkozáspszichológia alapvető szakmai elvárásait.

A tanácsadás során:

  • egyéni állapotfelmérés (energiaszükséglet meghatározása, fizikai állapot, életmód felmérése, egyéni élethelyzetek pl. ételérzékenység, cukorbetegség, pajzsmirigy betegségek, magas vérnyomás, egyéb postoperatív állapot),
  • fejlesztendő terület megjelölése (mozgáskultúra, táplálkozás, életvezetési kérdések),
  • egyénre szabott táplálkozási és mozgásterápia összeállítása történik.

bővebben…

Jóga

Óratípusok egyéni és kiscsoportos órák
• Női jóga
Kismama jóga
Gerinc jóga
Hatha jóga
Flow jóga

Mozgásterápia

A terápia célja a támasztó- és mozgatórendszeri akut- és krónikus elváltozások okozta fájdalmak kezelése, enyhítése, az izmok erő és rugalmasság egyensúlyának visszaállítása, a fascia disztorziók, letapadások, nyaki porckorongsérv vagy csigolya-ízületi blokkok oldása.
A legfontosabb szempont az érintett kliens biztonsága, a fájdalommentes, állapotjavulást biztosító terápia végzése.
A kezelés alatt egyénre szabott lazító és nyújtó gyakorlatok végzése történik, lágyrész feszülés esetén oldási technikával, masszázzsal (trigger pont terápia), kiegészítésként otthoni torna gyakorlatsor összeállításával.

bővebben….

Rólam

Végzettségeim:

gazdasági mérnök, közgazdász, személyiség- / szervezetfejlesztő

Mozgásterápiához kapcsolódó végzettségeim:

Női, Gerinc, Hatha, Flow jógaoktató

Egyéb kapcsolódó ismereteim:
• táplálkozási tanácsadó
• Schüssler arcdiagnosztika tanácsadó
• svéd és gyógymasszőr fizikoterápiás és manuálterápiás ismeretekkel (EU-konform),
Több mint 10 év gyakorlati tapasztalat.

A www.napidoktor.hu tanácsadójaként szakmai bemutatkozásomat itt találod:
https://napidoktor.hu/szakertok/toth-orsolya/

bővebben…

KAPCSOLAT

Kérem, keressen bizalommal toth.orsolya@bellymentor.hu e-mailen pár mondatban bemutatva a nehézséget, amiben segítséget kér.

Jóga órák, helyszínek a Bellymentor Facebook oldalán kerülnek meghirdetésre.

Magánóra/Csoportos órák:

ASRAM Jógaközpont (1136 Budapest, Tátra u. 5/b.) A stúdióban ügyfélfogadás csak előzetes időpont egyeztetéssel lehetséges. Időpontot Bellymentor Facebook oldalon, toth.orsolya@bellymentor.hu e-mailen keresztül lehetséges foglalni.

Gazdagrét (1118 Budapest, Csiki-hegyek utca 6.)

Időpont: minden csütörtökön 18.00-tól. Az órák 90 percesek.

Egyéni terápia – manuálterápiás kezelés

Gazdagrét (1118 Budapest, Csiki-hegyek utca 6.)

Időpont: szombat délelőtt 9-13 óra között.

Magánórára, workshopra a honlapon, messengeren keresztül tudtok jelentkezni.

Táplálkozási tanácsadásra időpontot Bellymentor Facebook oldalon, toth.orsolya@bellymentor.hu e-mailen keresztül lehetséges foglalni.