Rólam

vissza

Tóth Orsolyának hívnak. 2006-ban döntöttem úgy, hogy személyes bakancslistám néhány pontját megpróbálom megvalósítani, ekkor kezdtem el az első egészségügyi képzésem. Azóta sok év telt el. Miközben nappalok egy részében az íróasztal mellett kimutatásokba feledkezve dolgoztam, a délutánok és az esték óráit már rendelőben töltöttem.

A kezelések során a legkülönbözőbb korosztályból, akut vagy idült mozgásszervi megbetegedéssel rendelkező vagy postoperatív állapotból (pl. térdműtétek) érkező emberek tiszteltek meg bizalmukkal és együttműködésükkel, hogy közösen javítsunk a kialakult állapotokon.

Személyiségfejlesztőként munkám során sokszor megtapasztaltam, hogy lelkünk lenyomatait hordja testünk és testünk állapotával éppúgy befolyásoljuk közérzetünket, mint fordítva. Több mint 15 éves tapasztalattal hiszek abban, hogy elszánt munkával jelentős javulás, gyógyulás érhető el. 

A törékenység elfogadása az egyik legnagyobb kihívás önmagunkkal szemben, hiszen a teljességre és az önmegvalósításra irányuló életünkben felmerülő fizikai vagy lelki gátak elismerése korunk tökéletes világában tabu témának számít. Társadalmunk arra hajlik, hogy elfojtsa, letagadja az élet sebezhetőségével, az elmúlás lehetőségével való gondolatokat. A tudatossághoz hozzá tartozik, hogy felismerjük egyéni adottságainkat, önmagunk korlátait vagy akár sebeink üzeneteit és megtapasztalhassuk saját elménk, testünk, erőnk biztosította lehetőségeket. Mindezek megértése nem működik varázsütésre. Sok türelmet, időt és munkát igényel.

A logoterápia szerint az ember legerősebb hajtóereje az értelemkeresés, és annak beteljesítésének vágya. A segítő szakmákban az értelemkeresés támasza az együttérzés, amikor a klienst kísérő elfogadó és befogató jelenléte nem ítél, tud hallgatni és jelen lenni anélkül, hogy a másikat kényszeresen meg akarná változtatni. Az együttérzés támogató jelenléte biztonságot nyújt abban, hogy az érintett megtalálja a számára megfelelő utat, saját erejéből, saját kezébe vehesse életének irányítását, merítsen erőforrásaiból, nehezebb helyzetekben adaptívan alkalmazkodni tudjon, hogy a lehető legtöbbet hozza ki magából.

Ebben tudok segíteni Önnek.

Végzettségeim:

gazdasági mérnök, közgazdász, személyiség- / szervezetfejlesztő

Mozgásterápiához kapcsolódó végzettségeim:

Női/Gerinc/Hatha/Flow jógaoktató

Egyéb kapcsolódó ismereteim:

  • táplálkozási tanácsadó
  • Schüssler arcdiagnosztika tanácsadó
  • svéd és gyógymasszőr fizikoterápiás és manuálterápiás ismeretekkel (EU-konform),
    több mint 10 évet dolgoztam ezen a területen
    A www.napidoktor.hu tanácsadójaként szakmai bemutatkozásomat itt találod:
    https://napidoktor.hu/szakertok/toth-orsolya/